Varga Judit lakberendező

Favalli Otthonszépítő Stúdió

Favalli Otthonszépítő Stúdió

Hello Június !

3+1 feladat a kertben

2023. május 31. - favalli

Végre megérkezett a június és a nyár.

Ez előző időszakban, ha aktívak voltunk már javában színesítik az egynyári növényeink a kertünket vagy erkélyünket. Júniusra befejeződnek az ültetések, más teendőink vannak a szabadban.

pexels-gotta-be-worth-it-919278.jpg

Na de nézzük röviden mik is azok :

 

1. Öntözés

Kora reggel vagy késő délután, a növények igényeit figyelembe véve. Ha van lehetőségünk gyűjteni az esővizet és azzal locsolni igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha van a kerünkben fúrt kút akkor szintén.

Amikor gyerekek voltunk , minden reggel szivattyúznunk kellett a kútból vizet vödrökbe és azokkal kellett végiglocsolnunk a virágokat a teraszon este 7 - fél 8 körül amikor már nem tűzött a nap. Ezt nagymamám szúrópróba szerűen ellenőrizte , annyira belémégett, hogy most sem tudnám másképp ápolni a növényeimet.

pexels-alex-staudinger-1732419.jpg

2. Gondoskodás 

Fontos a rendszeres tápoldatozás és ápolás. Tartsuk gyomnövény mentesen a talajt és rendszeresen csípjük vissza az elnyílt virágokat, elszáradt leveleket. Ez csak pár percet vesz igénybe , de meghálálják a növényeink.

 

3. Költöztetés

Nem kell már a fagyoktól tartanunk, nyugodtan kivihetjük a kertünkbe, teraszunkra a szobanövényeinket árnyékos, félárnyékos helyre hiszen a tűző nap kárt tehet bennük

pexels-mike-bird-130987.jpg

+1 Élvezzük

Hagyjunk időt magunknak arra, hogy minden nap megpihenjünk egy kicsit és élvezzük a munkánk gyümölcsét. 

 

 

Varga Judit 

mérnök lakberendező , kerttervező, otthon facilitátor

+3620-561-0590

favallikft@gmail.com

Mit csinál egy otthon facilitátor?

Éveken át a hagyományos megközelítésből szemléletem a gyönyörű szakmámat. Először magasépítő technikus lettem , majd mérnök, lakberendező és végül kerttervező. 

Minden adott ahhoz, hogy segítsek kívül belül kialakítani egy harmonikus otthont.

 

pexels-kaleigh-sawers-3608220.jpg

 

Valami mégis hiányzott.

Remekül tudtam együttműködni azokkal a megrendelőkkel is, akik a " hagyományos" megoldást várták tőlem, felmérési rajzot pontos méretekkel , falnézeteket, táblázatba rendezett bútor ötleteket, de egyre inkább azt éreztem, az én igazi terepem a konzultáció. Amikor kibontom , lehámozom a rengeteg felesleges réteget, hogy megszülethessen az ami valódi és igaz.

pexels-pixabay-276267.jpg

Lakberendezőként ötletekkel bombázom az ügyfelem. Hangulattáblákat úgynevezett moodboardokat készítek, mérek, számolok, rajzolok , színezek. Aztán a megrendelő választ egyet az általam felvázolt koncepciókból. Közösen üzletekbe látogatunk, bútorokat, tapétát, függönyt választunk és megszületik a végeredmény.

 

Sokan azért fordulnak lakberendezőhöz , mert úgy gondolják nincsenek ötleteik vagy túl sok ötletük van , úgy gondolják hogy nincs elég jó ízlésük vagy nem tudják elképzelni, hogyan mutatnak együtt a kiválasztott bútorok , színek, formák.

Ha valóban így van , hagyományos megközelítéssel, tervezéssel tudok segíteni.

 

pexels-aleksandra-platonova-2263510.jpg

 

Otthon facilitátorként sok esetben elő sem kerül a lézeres távolságmérőm és egyetlen vonalat sem húzok vonalzóval.

Amikor facilitálok hagyom , hogy a megrendelő saját maga jusson el a neki megfelelő választásokhoz. 

Mi van akkor ha ez csak egy érdekes nézőpont?

Ki mondta nekünk először azt, hogy borzalmas az ízlésünk?

Hogy nincs térlátásunk ?

Hogy nem illik a függönyünk amit annyira szeretünk a szőnyegünkhöz, ami szintén nagyon tetszik?

Ez a mi igazságunk vagy valaki másé?

Kié az otthonunk valójában?

Kinek kell itt jól érezni magát?

Ha senki soha nem láthatná a szobánkat, csak mi akkor hogyan rendeznénk be?

... a végtelenségig tudnám folytatni a kérdéseket amiket felteszek egy egy facilitálás alkalmával.

 

pexels-cosmin-paduraru-340981.jpg

 

Ha szívesen kipróbálnád milyen otthont, munkahelyet, dekorációt tudsz megalkotni úgy, hogy felszabadultál mások ítélete alól , szívesen megmutatom.

Garantáltan jó móka lesz.

 

Varga Judit mérnök lakberendező

favallikft@gmail.com

+3620-561-0590

 

Ébresszük fel a kertünket

3+1 lépés a szezonnyitáshoz

Tagadhatatlanul itt van a tavasz eljött az ideje, hogy felébresszük Csipkerózsikát. Időben vagyunk, hogy szépen lassan elvégezzük ezeket a feladatokat és ne egyszerre szakadjon ránk minden munka. 

"A kertek nem úgy készülnek, hogy azt énekelgetjük az árnyékban üldögélve, hogy “Ó, milyen csodálatos!”.... " (Rudyard Kipling)

pexels-lubna-abdullah-14091172.jpg

1. lépés  : TAKARÍTÁS

Hát igen, a tavaszi nagytakarítást nem csak házon belül,hanem kívül sem ússzuk meg. Gerebélyézzük össze a faleveleket, szedjük össze a letört apró ágakat, botocskákat. Seperjük le a teraszt és a térkövet, ha van akkor magasnyomású mosóval is átmehetünk ezeken a felületeken, hogy felfrissítsük őket.

2. lépés: METSZÉS, GYEPSZELLŐZTETÉS

Miután szép rendet raktunk, átlátjuk, hogy milyen állapotban vannak a fűfelületeink. Az első nyírás után alaposan gerblyézzük át , ha szükséges utánvetés azt megtehetjük, hogy nyárra igazán szép, egybefüggő felületet kapjunk.

A fagyok elmúltával ideje kitakarni a rózsáinkat és visszamentszeni őket a többi évelővel együtt.

Ha nem vagyunk benne biztosak, megfelelő-e már a hőmérséklet , a Forsythia a segítségünkre siet. Ha virágzik az aranycserje , nem ronthatjuk el. ( amitől minden kertész sírva fakad,de azért leírom, mert így talán mindenki tudja miről van szó : ha virágzik az aranyeső , kitakarhatjuk a rózsákat)

Ahhoz, hogy igazán szépen elkőkészísünk mindent, nem ússzuk meg a gyomlálást sem. Essünk túl rajta most és szórjuk ki a talajtakaró mulcsot, hogy nyáron már kevesebb erőfeszítésbe kerüljön a fenntartás.

pexels-matthias-cooper-580900.jpg

3. lépés: ÁTÜLTETÉS

A balkonnövényeinket, dézsás növényeinket most kell átültetni, hogy gyorsan erőre kapjanak. Ha úgy ítáljük meg, hogy még nem szükséges az átültetés, 1-2 cm vastagon akkor is helyezzünk friss földet minden edénybe.

 

+1 lépés: TÁPANYAG UTÁNPÓTLÁS

Ne spóroljunk a komposzttal, terítsük bőségesen a fák és a cserjék alá, meghálálják. Ugyanígy gondoskodjunk a balkonnövényeinkről is.

 

pexels-gary-barnes-6231990.jpg

"Ha még soha nem tapasztaltad meg annak az örömét, hogy az elképzeltnél többet teljesíts, ültess kertet."

(Robert Brault)

 

Kék Púder Stílusiskola

Egy csipet só a tökéletes fogáshoz

Igazán különleges megbízást teljesítettem. Egy olyan csodálatos helyet frissíthettem fel, ami egyébként is hűen tükrözte a tulajdonosát : bájos , nem hivalkodó , kedves, harmónikus. 

Idén 25 éves a Kék Púder . A szalon megálmodója -Csilla kérése az volt, hogy egységesítsem a berendezést , növeljem meg a tárolóhelyeket miközben tágasabbá teszem a teret, úgy, hogy a szalon hangulata megmarad, hiszen a vendégek azt jelezték vissza, hogy így is maximálisan elégedettek mindennel, jól érzik magukat és nem értik miért is kellene bármin változtatni.

 

4369de04-f60b-4b0a-930c-fc0833620478.jpeg


 Már az első konzultáción kiderült, hogy remekül tudunk majd együtt dolgozni hiszen nagyon hasonlóan gondolkozunk arról , mi az érték és  hogyan lehet az egyéniségünket vizuálisan is tökéletesen megmutatni.

Ami fontos volt :

- az egyik bútordarab családi örökség, ezt mindenképp szerettük volna megtartani

- térérzet növelése

- plusz egy férőhely kialakítása a smink workshopokhoz

- egyésges , letisztult hatás ridegség nélkül 

Hogyan zajlott az átalakítás?

A helyszíni konzultáción készítettem pár képet és pontosan leegyeztettük : 

-mi marad

-mi mehet

-mit alakíthatunk át

-milyen hatást szeretnénk elérni

85bc54ae-ef0c-4c60-9209-746030b8e80e.jpeg

 

7b664912-ffa6-4983-925a-8c6a3452d535.jpeg

 

Ezek után elindult a közös ötletelés, egy megosztott jegyzetbe "dobáltuk" be a lehetséges bútorokat és megoldásokat.

Egy közös reggeli vásárlásunk volt, amikor a lapszabászatban kiválasztottuk a pultot ami a tükrök elé került.

Összeállítottuk a végleges " bevásárló lisát " azokról a bútorokról amik újonnan bekerültek, és a minták alapján kiválasztott függönyt és sötétítőt is megrendeltük. 

Mi változott?

Semmi és minden.

A legbüszkébb mindig akkor vagyok egy elkészült frissítésre amikor kapásból nem tudják megmondani mi változott, csak érezhető, hogy valami más lett.

Az egyforma, magas szekrények rengeteg tárolóhelyet adnak mégsem hatnak órmótlanul , a fehérre átfestett bútorok pedig már nem lógnak ki a térből. Festéskor nem palástoltuk a fa múltját, meghagytuk a szúette patináját. 

dada190c-13ac-459a-94dc-6dd64e4f9d26.jpeg

 
879dc9e7-75d1-49a3-9aec-339a2d73d437.jpeg
1f22dcff-f6bb-4e2b-9536-308eae5a5a43.jpeg

 

Egyetlen hosszú pult vezeti a tekintetet a tükrök előtt , ezzel összekötve azokat.

A hab a tortán: a függöny. Ha semmi mást nem cseréltünk volna le , akkor is hatalmas változást hozott volna ez a csodálatos függöny. Optikailag megnöveltük vele az ablak méretét ez egy pici csalás aminek mégis nagy a hatása. Olyan mint egy csipet só az ételben.

78237ea3-a53a-4c78-9882-0ecd3c532737.jpeg 
8a6d8fe2-0bc9-4820-a656-6002d2ad5460.jpeg
2a8c6669-6790-4351-b6cf-ee48e8d3709f.jpeg

 

Ez egy csodálatos feladat volt, igazi jutalomjáték . Hálásan köszönöm a bizalmat Csilla! 

Ha megnéznéd élőben is és fürdőznél kicsit a női energiában :  www.kekpuder.hu 

Ha segíthetek felfrissíteni a Te élettered is , keress bátran :

Varga Judit

+3620-561-0590

favallikft@gmail.com

Az adventi vasárnapok angyalai

Tekints másképp a gyertyák színeire

Ma van advent első vasárnapja, szinte minden otthonban asztalra  kerül ilyenkor a koszorú vagy valamilyen asztaldísz négy gyertyával amik meggyújtásával elindul a visszaszámlálás.

Az advent szó eljövetelt jelent , az Úr eljövetelét. Azok akik szigorúan ragaszkodnak a vallásos hagyományokhoz , advent vasárnapjait ( ezek : hit, remény, öröm, szeretet) három lila és egy rózsaszín gyertyával jelölik.

Akik kötetlenebbül kezelik ezeket a régi szokásokat az otthonuk stílusához, színeihez illesztik a karácsonyi időszak minden elemét így az asztaldíszeket is.

pexels-pixabay-220067.jpg

 

Tegnap megismertem egy merőben más megközelítést , ami teljesen lenyűgözött. E szerint az elv szerint advent gyertyái , advent angyalait jelképezik és mindegyiket olyan színű gyertyával jelölünk amilyen köpenyt visel.

Így tehát:

 

1.KÉK

Az első angyal aki leszáll az emberek közé, kék köpenyt visel és felfedezni jön azt, hogy kik azok akik meghallják a hangját.

 

pexels-magda-ehlers-1369744.jpg

2. PIROS

A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal jön el hozzánk, kezében napsugárból készült arany serleggel. A serleget tiszta szeretettel megtöltve viszi vissza a Mennyországba , ahol csillagfényt készítenek belőle. Minél több szeretetet tud ezen a vasárnapon összegyűjteni, annál fényesebben ragyognak a csillagok az égen.

pexels-nubia-navarro-_nubikini_-714898.jpg

3. FEHÉR

A fehéren ragyogó angyal fénysugarat tart a jobb kezében , akit ezzel megérint csodálatossá és angyalivá válik, legyen is valójában bármilyen szegény vagy szerencsétlen sorsú.

pexels-karolina-grabowska-5914042.jpg

4. LILA

Advent utolsó vasárnapján lila palástot viselő , zenélő angyal látogat meg minket sok kisangyalból álló kórussal. Lanttal kísérve a béke dalát éneklik, de jól kell figyelnünk hogy meghalljuk és szívünkben őszinte szeretetnek és örömnek kell lennie. A dalt meghallják a földbe vetett magok is téli álmukat aludva, hogy tavasszal legszebb színeikkel ajándékozzanak meg minket.

advent_x.jpg

 

Soha eddig nem hallottam még ezt a kedves mesét, de kedvet kaptam hozzá, hogy beszerezzek  kék, piros,  fehér és lila gyertyákat.

 

Ha segíthetek az ünnepi készülődésben keress bizalommal:

Varga Judit mérnök lakberendező

favallikft@gmail.com

+3620-561-0590

 

 

Tedd otthonossá a koliszobád

Készülj fel idejében a szeptemberre

Hamarosan itt a szeptember, sokaknak az iskolakezdés egyet jelent a kollégiumi beköltözéssel.

Ezek a szobák nem az otthonosságukról híresek, de néhány apró trükkel tehetsz azért , hogy jól érezd benne magad.

pexels-carlos-montelara-6006082.jpg

Tárolj okosan.

Az egy főre jutó bútorzat általában egy ágy, egy asztal székkel, egy szekrény és mondjuk egy polc.  Jól kell hát sakkoznod a helyeddel, ha szeretnéd, hogy mindened elférjen, átlátható és rendezett is legyen.

Szuper kiegészítőket vehetsz a szekrényedbe, amikkel válogatottabban tárolhatod a ruháidat.

skubb-6-rekeszes-tarolo-feher_0909285_pe386047_s5.jpg

 

Ugyanez igaz az íróasztalodra. Igyekezz minél jobban szétválogatni a füzeteid és a jegyzeteid valamilyen. tematika szerint, pl tantárgy,  vagy egy külön mappában gyűjtheted a szakdolgozatod vagy. a TDK anyagod összes jegyzetét

trummis-kosar-kezzel-keszuelt-rattan_1033345_pe837321_s5.jpg

 

Használd ki az ágy alatti helyet. Ide kerülhet minden amit ritkábban használsz, de jó ha könnyen elérheted.

 

sockerbit-tarolodoboz-teto-feher_0709653_pe727022_s5.jpg

Dekorálj.

Többnyire nem engedik meg, hogy szögeket üss a falba vagy átfesd azokat, de a falnak támasztott képekkel , ablakon csüngő égősorokkal sokkal barátságosabbá teheted a teret.

balaton-gomblampa_4_negyzetes.jpg

Játssz a textilekkel 

Takard le az ágyad puha pléddel és legyen egy pluszban is amivel takarózhatsz miközben éjszaka Netflix maratont tartasz. Legyenek. különböző mintájú és nagyságú díszpárnáid is,  vizsgaidőszakban eljön az a pont amikor már sehogy nem jó sem ülni , sem feküdni, ilyenkor a plusz alápárnázás a karodnak , hátadnak aranyat ér majd.

Legyenek itt a kedvenceid

Lehet ez egy kedvenc bögre, egy ballagásra kapott maci vagy bármi amitől kuckóssá teheted a rád szabott minimális életteret.

pexels-designecologist-1239221.jpg

Ha szeretnéd, hogy a te igényeidnek megfelelő koliszobát alakítsuk ki, a lehetőségeket maximálisan kihasználva, keress bátran! Gépészmérnöki karon végeztem és ha annyi ezresem lenne ahány éjszakát átrajzoltam simán elutaznék egy egzotikus helyre így bőven van tapasztalatom mi kell egy vizsgaidőszak átvészeléséhez.

Varga Judit mérnök-lakberendező

favallikft@gmail.com

+3620-561-0590

Otthonszépítés kérdezz -felelek

Üveges Bernadettel beszélgettem

Új sorozatomban ismert és / vagy érdekes emberekkel beszélgetek otthonszépítésről.

Ebben a hónapban Üveges Bernadett és Klaisz Gyula láttak vendégül, ráadásul nem hétköznapi módon. Ők a tulajdonosai a NOLTE miskolci konyhastúdiójának.

Aki fogékony a lakberendezésre az tudja, hogy a NOLTE egyet jelent a prémium minőségű bútorokkal így örömmel éltem a lehetőséggel, hogy egy kis VIP körbevezetésen vehetek részt ezen a gyönyörű helyen. A kicsit több mint egy évvel ezelőtt nyílt stúdióban 5 különböző stílusú konyha tekinthető meg, ezek a konyhák "működnek" is, a hűtőből finom fenyő szörpöt kaptam, a beépíthető kávéfőzővel pedig bárki baristanak érezheti magát. Imádtam minden itt töltött percet, a NOLTE kínálta végtelen lehetőségekről külön blogot is írok majd.

img_8131.jpg

Ez a mai beszélgetés azért is különösen érdekes, mert Detti szintén lakberendező, így az otthonával kapcsolatos dilemmáival maximálisan tudtam azonosulni.

Ha bármilyen konyhád lehetne, milyet terveznél magadnak?

Imádom a farmhouse stílust, biztos, hogy világos konyhám lenne, sok fával és egy kis feketével, kedvenceim az indusztriális, fém kiegészítők, lámpák, stb. Fontos még, hogy funkcionális legyen és jól legyen gépesítve.

Milyen a számodra ideális otthon?

Valahol a város szélén, az sem baj, ha lakott területen kívül van. Sajnos most nincs saját kertünk, mert egy társasházi lakásban élünk, de itt is kialakítottunk egy kis zugot, ahová esténként kiülhetünk egy pohár borral.

És milyen lenne a stílusa?

Most azt mondom, hogy az egész ház farmhouse stílusú lenne, de a végeredmény valószínűleg eklektikus lenne, mert sokféle stílust a magaménak érzek. 

img_8241.JPG

Mesélnél kicsit a jelenlegi otthonotokról?

A Népkertben található, régebben cselédházként funkcionált. Nagyon szeretjük, elég kicsi, épp ezért nagyon otthonos, kuckós. Próbáltunk az enteriőrbe a polgári stílusjegyeket becsempészni, hiszen az is az egyik kedvencem.

img_8242.JPG

Mi az az egy dolog, ami nélkül nem tudod elképzelni az otthonodat?

Jelenleg a kert az, amire nagyon vágyom, vagy egy jó nagy terasz. De ha belül kérdezed, akkor egy jól felszerelt konyha.

img_8243.JPG

Ha most odavarázsolhatnék a lakásodhoz egy teraszt, akkor az mekkora lenne és hogy lenne berendezve?

Hm, akkor lenne rajta egy kis olvasós-kávézós zug és egy étkező sarok. Tavasztól-őszig mindig ott reggeliznénk… �

És ha kerted lenne, az milyen lenne?

Lenne benne kőfal, sok növény, kerti zuhany. A természet és a természet közelsége nagyon hiányzik, nagy álmunk, hogy találjuk valahol egy hangulatos kis kertes házat, amit a saját kedvünkre formálhatunk.

img_8177_2.jpg

 

img_8180_2.jpg

 

Varga Judit mérnök lakberendező - homestager

Favalli Otthonszépítő Stúdió

favallikft@gmail.com

+3620-561-0590

 

Üveges Bernadett lakberendező - konyhaspecialista

www.noltemiskolc.hu

+3620-525-0046
 

Dekorálj levendulával

Korábban már írtam arról, hogyan ültess levendulát és milyen egészséges finomságokat készíthetsz belőle( pl szörp)  most azonban kifejezetten a dekorálással kapcsolatban hoztam ötleteket.

Vasárnap délelőtt két barátnőmmel részt vehettünk egy VIP levendula szüreten Kisgyőrben. A kertben csak mi tartózkodtunk, kaptunk szalmakalapot, frissítőt, rengeteg jó ötletet és nagyon finom kekszet is.

img_2641.jpg

Sokszor voltam már levendulát szedni de ilyen fantasztikus bánásmódban még sosem volt részem. Ami különösen tetszett, hogy itt nem papírzsákba kell szedni a levendulát, hanem kosárba , úgy, hogy kapunk befőttes gumikat és rögtön kis csokrokba köthetjük a virágot. A papírzacskós szedés után még órákig szoktam porciózni a levendulát, a megspórolt időmben kerestem néhány tippet, amivel feldobhatjuk otthonunkat vagy kedves ajándékot is készíthetünk szeretteinknek.

img_2645.jpg

 

Bájos- romantikus hangulatot áraszt már önmagában is, egy vázában, de tovább fokozhatjuk a vintage hatást, ha befőttes üvegeket is bevetünk.

f4522bee60613c88fbc78009b1278227.jpg

dbd12f306456d488cca15f31b61dfb97.jpg

 

Egy levendulából kötött koszorú nem csak szép, hanem fantasztikus illatot is varázsol otthonunkba.

img_7296.JPG

 

A végére két "mentsük ami menthető " ötletet hoztam :

- ha van olyan képkereted otthon, amiből már kidobtad a képet bármilyen okból, most nyugodtan előszedheted

img_7295.JPG

- számíts rá, hogy dekorálás közben rengeteg virág lepereg majd ( nekem pl a csomagtartóm is tele volt de nem volt szívem kidobni , hiszen olyan finom az illata ) . Amikor mindennel elkészültél szedd össze az elhullott részeket és tölts meg vele egy mécsestartót

a488990e9c86f8287072c3559ba3e9a6.jpg

 

Ha te már készítettél ilyen dekorokat korábban, vagy a blog elolvasása hatására, örömmel veszem ha megosztod velem: 

Varga Judit lakberendező  

favallikft@gmail.com

+3620-561-0590 ( telegram, viber )

Otthonszépítés kérdezz -felelek

Vályi Zsoltival beszélgettem

Új sorozatomban érdekes emberekkel beszélgetek, lakberendezésről. Első interjúalanyomnál bevallom izgultam, hiszen Vályi Zsolt rádiós műsorvezető, a KIWI együttes frontembere tisztelt meg azzal , hogy beengedett otthonába és megosztotta velem gondolatait arról, milyen számára az ideális otthon.

img-7025.jpg

 Mi az a dolog ami nélkül nem tudod elképzelni az otthonodat? 

Azt mondanám inkább, hogy valamiféle harmónia. Egy fő vonal - legyen ez most színben , stílusban ,vagy valamiben -ami visszajön mindenhol. Egy egységesség, inkább ezt a szót kerestem. Legyen olyan aminek van egy vezérelve, mindegyik egy kicsit más mégis azt mondod, hogy ez egy kerek egész.

img-7074.JPG

Azt hittem mondasz egy konkrét dolgot.

Nehéz kérdés igen, 45 fokban például a klíma nélkül nem tudom  elképzelni , attól függ honnan közelítem.Télen jó, ha van kazánod és fűtesz , nyáron jó ha van klímád és hűtesz. Ezért gondoltam inkább arra, hogy legyen egy egység ami köré szerveződik minden.

Mi az a berendezési tárgy, amit nem tudsz elképzelni feketében?

Semmi, bármit el tudok képzelni feketében

Mi az amit nem tudsz elképzelni fehérben?

Ez most a játék miatt van, vagy csak színmániás vagy? Igazából olyan sincs, én bármit el tudok képzelni bármilyen színben, ráadásul ezek pont elegáns színek.

img-7076.JPG

Mi volt eddig a legnagyobb dobásod a lakberendezésben amire büszke vagy?

A fürdőszobát abból a szempontból szeretem, hogy kitaláltam, utánajártam, hogy lehet normálisan, minőségi módon csempét festeni. Ha nem hívom fel valaki figyelmét arra, hogy ez a csempe le van festve észre sem veszi, mert evidensnek veszi, hogy ez ilyen és kész.

A régebbi barna színű bútorok átfestése szürkére, a régi fogantyúk kicserélése, Ezek apró dolgok, de rengeteget változott a fürdőszoba minimális pénz és viszonylag sok munka befektetés hatására. Ég és föld , egy barna, mediterrán , terrakotta jellegű csempéből és az ahhoz illő kiegészítőkből fehér szürkére átfestve, semmit nem kidobva. Ez fenntarthatóság és spórolás is egyben. Miért dobjam ki és vegyek ugyanolyat szürkében, ha egyszer átfesthetem?

De  bármire büszke vagyok amit én csináltam , hiszen én csináltam úgy,hogy vállalható legyen. Aki eddig volt itt, az sosem mondta, hogy hívni kellett volna egy szakembert.

img-7030.jpg

 

img-7072.JPG

 

img-7073.JPG

Játsszunk kicsit. Ha bárhol, bármilyen otthonod lehetne akkor milyen otthonod lenne? És most ne ebben a valóságban gondolkozz.

Ha teoretikusan gondolkozunk, akkor mindenképpen szeretnék közvetlen vízparton lakni. Víz közelében élni és a vízre rálátni, hogy ez most Balaton, tenger vagy a nyéki tó, az már valahol tökmindegy. A hangulatát nagyon szeretném, hogy ha lesétálok a kert végére akkor ott van a stég és akár egy elektromos csónak. 

Mennyi idő alatt érzed azt egy ingatlanról, hogy birtokba vetted, ez mostmár az otthonod?

Ezt azért nehéz megfogalmazni, mert nem költöztem sokszor.Inkább azt tudom mondani, hogy ha bármikor voltam bárhol nyaralni 1-2 nap alatt megszokom azt  a környezetet. Valószínűleg így lennék egy ház cserénél is, bár az sem mindegy milyen minőségi cserében vagy benne. Nyilván a jót könnyű megszokni.Ha egy jobba, egy szebbe, nagyobba mész,  nagyon hamar meg fogod szokni. Ha negatív irányba haladsz, biztosan eltelik így idő mire megszokod.

Ha elköltöznék Görögországba egy halászfaluba , vennék egy házikót és robogót , valószínűleg egy hét után már remekül érezném ott magam.

img-7075.JPG

Ha a mostani otthonoddal bármit kezdhetnél, mi lenne az az egy dolog amire azt mondod, hogy ez még jó lenne?

Az udvarra még be tudnék tenni egy kisebbfajta szaunát, gondolkoztam rajta, hogy megépítem, néztem is videokat róla. Medencét a telek kialakítása miatt egyetlen helyre tudnék tenni: a nagy garázs tetejére,hiszen az egy 50 négyzetméteres kihasználatlan terület. Meg lehetne csinálni körben üveg korláttal , akár egy merev falú medencével , napvitorlával, napozóágyakkal. Kérdés mit reagálna a födém.

img-7070.JPG

Ha ez megvalósult remélem meghívsz újra.

Mindenképpen.

img-7036.jpg

Hogyan használd a dekorlapokat?

Polisztirol dekorlap kisokos

Most egy házi megvalósítás lépéseit mutatom meg nektek.

Sokan azért nem vágnak bele a felújításba , mert:

- félnek attól, hogy nem tudnák megfizetni a szakembert

- fogalmuk sincs hogyan kezdejenek bele ha ők maguk csinálnák

- bonyolultabbnak hiszik a folyamatot mint valójában.

img-6751.jpg

Ez az étkező nagyon barátságos és napsütötte volt, de ahogy változnak a trendek úgy változnak a házban élők is. Arról már írtam, ( https://favalli.blog.hu/2022/06/17/miert_pont_szurke )  hogy miért váltja fel az erős színeket a szürke és a fehér , a ma bemutatott térben a cappucino szín jött látott és elkergette az évegik újra és újra felkent sárgát ( ez volt a 3. árnyalat amióta felépült a ház).

img-6682.jpg

Szeretném hangsúlyozni, hogy a kivitelezés nem profi ! A hölgy autóvezetést oktat, nem szobafestő. Csak rámutatok, hogy ha valaki megfelelő hozzállással közelít a munka felé, akár egy hétvége alatt is látványosan meg tudja változtatni az életterét.

 

img-6085.jpg

Az átalakítás lépései:

1. A döntés

El kell döntenünk, hogy nekikezdünk a felújításnak és azt is milyen legyen az új falszín vagy bármi amin változtatnánk.

2. Beszerzés

Én mindenképp azt ajánlom, hogy ha biztosra akarunk menni inkább kisebb szakboltokban vásároljunk. A kis festék boltban és a kis faldekor boltban olyan segítőkész szakemberek vannak, akik kiszámolják mennyi festékre, falpanelre van szükségünk, javasolnak ragasztót és még a folyamatot is elmagyarázzák.

3. Lássunk hozzá

A polisztirol dekorpanelben az a szuper, hogy egy egyszerű sniccerrel is vágható, ha valahova kisebb darabra van szükségünk. A ragasztója tubusos, amihez kinyomó pisztoly kell, ez is sokkal tisztább és könnyebb használatot biztosít mintha valódi kőburkolatot választottuk volna amihez vödörben kellene kikevernünk a ragasztót megfelelő sűrűségűre és vehetnénk még a felhordáshoz is segédeszközöket, aztán fohászkodhatnánk, hogy fent is maradjonn a falon.

4.Pimpeljük fel

Ha készen vagyunk a ragasztással jöhet a festés. Itt aztán szabadra engedhetjük a fantáziánkat, olyan típusú követ pingálunk magunknak az egészen világostól az antracit szürkéig amilyet csak akarunk. 

Dekor panel nem csak kőhatású kivitelben kapható, akár a Balaton hullámait is a szoba falára varázsolhatjuk tényleg nincs határ ha elég kreatívak vagyunk.

Itt konkrétan a fallal megegyező alapszín került a "kőre" is és további két sötétebb színnel lett árnyalva, szivaccsal felnyomkodva és kis ecsettel festve. Ez tényleg mindenkinek a saját ízlésére van bízva, nincs jó vagy rossz megoldás.

img-6317.jpg

Nyugodtan alkossunk, és tartsuk szem előtt, hogy ez a mi otthonunk. Ha épp nem a Lakáskultúra stábját várjuk fotózásra, akkor megengedhetjük magunknak a tökéletlenséget is.

 

Ha neked is segíthetek kiválasztani azokat az alapanyagokat amikkel aztán saját tempódban szépítgetheted az otthonod , fordulj hozzám bizalommal.

 

Varga Judit mérnök lakberendező

favallikft@gmail.com

06205610590

süti beállítások módosítása